A kriptozoológia olyan szóbeszéd vagy mitológia által leírt állatok "tudománya", mely állatok létezése kérdéses, nem bizonyítható, vagy amelyeket általánosan kihaltnak tartanak, de olykor egyes szemtanúk mégis látni vélik őket. Ezen állatok és nyomaik, vagy létük más bizonyítékai után kutatnak a kriptozoológusok.

A kifejezést Bernard Heuvelmans zoológustól ered, meghatározása szerint „a rejtőzködő állatok tana”. Huevelmans amellett érvelt, hogy a kriptozoológiát tudományos alapossággal, de egyszersmind kellő nyitottsággal kell kezelni, különös tekintettel az őket körülvevő folklórra, mivel az, ha a fantasztikus elemektől eltekintünk, tartalmazhat a kutató számára értékes információkat is.

A kriptozoológusok megítélése rendszerint negatív a biológusok között, de a kriptozoológia rendkívül népszerű a természetfeletti tudományok és az ezotéria művelői körében.

A kriptozoológiát rendszerint áltudománynak tartják, és ez részben a téma definíciójából következik. Ha ugyanis a kriptozoológia valamely kedvenc lénye, például a jeti, léte tényekkel volna alátámasztható (bár erre eddig nem volt példa), akkor az adott állatfaj tanulmányozását zoológiának neveznénk.

Egy gyakori "csúsztatás" a kriptizoológiai érvekben az, hogy a faj - például a loch-nessi szörny - egyetlen példányának létét feltételezik. Mivel azonban az állatok egyedei halandóak, könnyű belátni, hogy egy ilyen lény tartós fentmaradása csak egy egész populáció (mondjuk legalább több tucat példány) létével együtt valósulhat meg. Azt pedig nehéz elképzelni, hogy a kriptozoológusok intenzív és tartós kutatási erőfeszítései ellenére egy ilyen népességből soha, egyetlen példány se kerüljön elő.

A kriptozoológia másik gyenge pontja az, hogy nem veszi tudomásul a zoológusokhétköznapi munkáját, akik évről évre számos ismeretlen, a tudomány számára új állatfajt fedeznek fel, írnak le, és neveznek el. Ezek az állatok persze legtöbbször kistestű ízeltlábúak, férgek vagy más gerinctelenek, és ezért e felfedezések média-értéke szerény. Ma már nagyon ritkán fordul elő, hogy a zoológusok nagy testű, ismeretlen gerinces fajt fedezzenek fel (egyik ellenpélda a vietnami antilop), de természetesen e felfedezéseket sem szokás a természettudományos zoológia keretein kívül értelmezni.

 Új Guineában, a  Kokoda ösvényen járunk, ez egy egyenes, több mint hatvan mérföld hosszú ösvény, amely a sziget keleti részén található Owen Stanley hegységen halad át. Még ma is nehezen járható, há még 1942 júliusa és 1943 januárja között amikor komoly harcok vívtak itt a japánok és az ausztrálok. Az egyik katona is épp a dolgát végezte, leguggolt a földre egy különös pókháló mellé. Nem a klasszikus formájú pókháló volt, hanem egy fehér, vattaszerű dolog, ami beterítette a talajt és a fák törzsét több mint 3-5 méteres területen terjedt szét. Végül észrevette a háló gazdáját, a leírása szerint akkora volt, mint egy öleb vagy egy kölyökkutya, a testét fekete szőr borította, a lábai vastagok. A különös ízeltlábú nem a lábai hosszától tűnt nagynak, egyszerűen mindene óriási volt. A férfi azt tette, amit mindenki - igen, még én is, aki amúgy bírja a pókokat - kihátrált a tisztásról. Ezt a történetet 2001-ben jegyezte fel Peter és Debbie Hynes, akiknek közeli barátja volt a találkozás megért katonának a fia. A szigetről több hasonló bejelentés is jött a Második Világháború idejéből, sokan láttak óriási hálókat és azok lakóit